Nyuszit szeretnél?

Kosorrú óriásnyuszik eladóak és előjegyezhetőek! Bennünk nem fogsz csalódni!

Tenyészetünk


1,5 éve foglalkozunk  Óriásnyulak tenyésztésével, egyenlőre még csak kis számban. Célunk hogy egy olyan tenyészetet alakítsunk ki ahol a nyulak NEM kis ketrecekben várják hogy végre kivegyék őket arra az időre amég megtörténik a fedeztetés. Nálunk az eladásra szánt kisnyulakkal is minimum 2órát foglalkozunk, egész nap kint rohangálhatnak a kertben és legelhetnek :)

Költözés is tervbe van véve, egy nagyobb kerttel rendelkező házat szeretnénk most venni ahol majd megindulhat a nagyüzem, amit viszont szintén ugyanilyen elvekkel kívánunk továbbvinni.

Meg szeretnénk találni egy olyan vásárlóközönséget akinek nem mindegy hogy például a gyereknek már egy előre szocializált nyulat ad. Manapság a hosszú munkaidő miatt kevés embernek van ideje hogy mondjuk egy kisnyulat idomítson tanítgasson. Ebben szeretnénk segíteni!

A jövőben még cél egy olyan bevett "tréning" kitapasztalása, amely során a nyúl, mire a gazdájához kerül 2 hónaposan, megtanulja hogy nagyjából szobatiszta legyen, ne féljen oda ugrabugrálni az emberekhez, megszokja közelségünket. Eddig két almon vagyunk túl  :)


Íme néhány kép az előző almokról:


img_0716.jpg10naposan :)

img_0751.jpg

Marie

img_0753.jpgA szerelmes pár Alfonz és Nancy


img_0756.jpgOthello 10naposan


img_0771.jpgTesós


img_1695.jpg Apja lánya


nyammEtetés kézből :)


img_1757.jpgKövessük a mami példáját :)


esbor.jpgOthello 1,5hónaposan


img_1247.jpgSzépség





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 6
Tegnapi: 2
Heti: 8
Havi: 13
Össz.: 6 813

Látogatottság növelés
Oldal: Tenyészetünk
Nyuszit szeretnél? - © 2008 - 2024 - nyuszitszeretnek.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »